2018. szeptember 19., szerda

Fiumei buszok Budapesten

Valószínűleg nincs olyan, a buszok iránt kicsit is érdeklődő ember, aki ne tudna róla, hogy nyolc Mercedes Citaro Horvátországból Budapestre került. A buszok persze nem egyenesen Fiuméből érkeztek, előbb Németországban töltöttek pár éve, majd idén Debrecenben is bemutatkoztak.

Hangulatkeltés nélkül nem árt rögzíteni, hogy Fiume eredetileg 10 Citaro C1-est vett, ám ezek nem váltak be, meghibásodásaik miatt visszakerültek a gyártóhoz Ulmba. Ott kettőt szétszedték, a maradék nyolcat pedig átalakították, mondhatni, megjavították. Ezek után –még mindig csak nyolc évesen– Magyarországra került a nyolc busz, szeptember 3-án pedig végre mind forgalomba állt Budapesten.

A nyolc busz a PDZ-830-837-es rendszámmezőt kapta, és mind a nyolcan Óbudán álltak forgalomba. Régóta nem mozgatott meg semmilyen buszos téma, kivétel néhány hiányzó Ikarus-szal kecsegtető rendezvény vagy túra. Ezek viszont érdekeltek, célom volt mihamarabb lefotózni mind a nyolc példányt. Ez sikerült is két héten belül, nézzük a termést időrendben!

PDZ-832 első budapesti munkanapján a Bécsi úton
Miután a fent látható képet úgy készítettem el, hogy a villamoson hazafelé vettem észre ezt a buszt, majd ugrott be ennek hatására a fiumei buszvásárlás, kedvet kaptam a többi lefotózásához is.
PDZ-836 stílszerűen ugyanott lett meg egy nappal később.
 Itt tegyünk egy gyors kitérőt, a PDZ-836 ugyanis nekem már évek óta megvolt. Ezt a buszt még Abbáziában fotóztam egy nyaralásom során
PDZ-836 itt még RI 415-RG rendszámmal Horvátországban.
Még a második üzemnapon sikerült újabb kettő példányt fotóznom, így az állomány fele két nap alatt meglett.
PDZ-837 a Bogdáni úton
A 837-essel utaztam is, bár nem egy túl hosszú szakaszon, összesen három megállót. Ebből komoly következtetéseket nem is vontam le, de egyébként ha laikus szemmel nézem, simán azt hiheti az átlagutas, hogy egy újonnan vett, néhány éves buszon utazik.

PDZ-834 fordul a Vörösvári útról a Váradi utcába
 Ezután kicsit visszább esett a tempóm, aztán 6-án, tehát a negyedik napjukon ismét három PDZ-t fotóztam, ám ebből az egyikkel korábban már találkoztam, így maradt még kettő hiányzó.

PDZ-830 érkezik a Flórián térre.

PDZ-833 teszi ugyanezt, csak sajnos egy kamion bezavart a fotómba.

Végül a korábban már fotózott, sőt, ki is próbált PDZ-837.
Egy nappal később még egyet kipipálhattam, így az első öt munkanap alatt 8/7-ig jutottam, egész jó. Na itt tényleg megtorpantam.

PDZ-831 a Flóriánon, a délelőtti időpont miatt ezúttal ajtótlanban.
 Mint látható, a PDZ-835 maradt ki. Az első hétvégén nem nagyon adtak ki PDZ-t, csak mutatóban, a 835 persze maradt a garázsban. A következő héten aztán előbb nem volt kedvem elmászni a 30-asra emiatt, később pedig hiába volt a 9-esen a busz, valahogy mindig elkerültem, vagy lusta voltam kimenni érte. A sorozatom végül szombaton szakadt meg, ekkor délután a Bogdáni úton csak meglett ez is.
PDZ-835

Háttérben a Baumaxból lett Mömax.
Röviden ennyi a történet, örömmel mutattam be egy helyen az összes Fiuméből származó budapesti buszt.

Annyit azért hozzátennék a végére, hogy nem ez volt az első használtbeszerzés az elmúlt időszakban, amelyet nyilvánvaló politikai okokból, csúsztatásokkal, szakmainak álcázott indokokkal támadtak meg. Eddig ez a legmókásabb, rövid idő alatt el is csitult az ügy, a buszok ugyanis mindenféle gond nélkül üzemelnek, teszik a dolgukat. A legtöbb utas pedig simán azt hiszi, új (értsd: öt évnél fiatalabb) busszal utazik, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy jól sikerült beszerzés eddig. Aztán persze az idő eldönti, hogy tényleg az volt-e, de talán nem tippelek túl bátran, ha azt mondom, ezek a buszok jobban be fognak válni, mint bármelyik Van Hool, így bizonyára hosszabb ideig is szolgálják majd a fővárosi utasokat.