2013. november 18., hétfő

Budapest-Esztergom vonatpótlás II.

Lassan fél éve már, hogy a témában legutoljára posztoltam, és 1,5 éve tart már a pótlás Esztergom-Pilisvörösvár között, és most már lassan 8 hónapja Budapestig is buszokkal kell közlekedni a vonat helyett. Íme az előző írás: Budapest-Esztergom vonatpótlás.
Ezúttal elsősorban az azóta megjelent buszokkal foglalkozom, de a posztba bekerült pár "újralövés" is olyan buszokról, amik már voltak. Összesen 82 járművet (ebből 10 kisbuszt) sikerült fotóznom a pótlás során, de legalább 4-5 busz van, ami biztosan megfordult itt, de lemaradtam róla/csak láttam stb., gyakran fordul elő mind a Vértes Volán, mind a Volánbusz és persze a maszekok részéről is beugró kocsi.
Időrendi sorban haladva nézzük akkor a képeket!
Június elején rögtön sikerült több újdonságot lőnöm itt, például:
FLR-897, az első posztban már említettem, nem sokkal később meg is lett.
Még, hogy nincsenek itt 200-asok! Jó kis Setra M-s rendszámmal, igazi vonatpótló-feeling.
Na még egy akkorról, a nyári iskolaszünet előtt többször is láttam feljárni kisbuszokat, volt erről szó az előző posztban is. Ez ősszel már úgy tűnik, megszűnt, a "K" járaton pedig csak 6 kisbusz van, így azóta ez a gép sem fordul már a környéken:
FLR-789, Porűző, Volánbusz alvállalkozó
Nyáron a Homm Bovája (MGC-925, ami azóta a Boráros téren mindennapi látvány, a Telenorhoz jár) helyén ezt a Setrát fotóztam, azóta láttam már melós járaton, őszre két másik Bova van a Hommtól, na de ne szaladjunk annyira előre...
LLR-034, érdekesség, hogy ez korábban Pápára járt a Volánbusz alvállalkozásában
Sikerült aztán a GAK-946-ot is értelmes meglőnöm a pótlón, illetve már ekkor elkezdődött a Volánbusz E95-ös parádéja itt, most egy kép legyen elég, de a HHY-831-832 gyakori látvány volt errefelé a nyáron, őszre ezek is kikoptak.
  
HHY-832, természetesen ezt is az Árpád hídnál lőttem.


Továbbra is maradunk az Árpád hídnál, és még mindig csak júliusban. A Balázsbusz újabb két busza jön, amúgy ekkor készítettem a DVV-494-ről azt a képet, ami a mostani galériában szerepel, de minden képet nem tennék be ide, amúgy is egy uncsi gép az már...
MJA-067, Scania Omnicity, azóta már a Vértes Volánnak alvállalkozik a Nyergesújfalu-Tardos-Tát háromszögben
Egy újabb 200-as Setra, LJY-916, a MIM-mel ellentétben ezt azóta nem is láttam itt, Vác környék dolgozik vonatpótlóként
Most már augusztus következik, és végre nem az Árpád hídi buszvégen készült képek!! :D

KWA-090 alapautó itt, azonban az...

LHZ-031 nem. Azóta amúgy sem lehetne ezen a helyszínen kilőni, hiszen javában zajlik az 1-es villamos felújítása.
A hónap végén az ELA-597 is meglett, előszeleként annak, ami a sulikezdéssel járt itt, erre kitérek majd nem sokára. Előtte helyet szorítok még a következő gépnek, jó példa ez is a csak pár napra beugró maszek buszra:
MFD-077
Nyár végén kinéztem Pilisvörösvárra a kisbuszok miatt, 6 db jár ott.
A már emlegetett MCX-059, mögötte az FLM-233
A Cservák két Sprinterrel jár itt
Ezeken kívül az MCX-hez hasonló LOE-622 és a már első posztban is bemutatott FKC-169 jár a "K" járaton Klotildliget-Piliscsaba-Pilisvörösvár-Szabadságliget útvonalon.
Szeptember következik, és ezzel az iskolakezdés. Emiatt több változás következett be, az Árpád hídnál megjelent az eddigiek mellé 1 hónap alatt a DVV-492, FAB-193, FHJ-879, GEL-614 is, ezek mind megfordultak a vonatpótlón is, és más járatokon is, illetve ott van még az EJG-660, ami nagy talány számomra, az FLR-897 korábbi járatán most ez jár fel 800-as rásegítőben reggel, több járaton megfordul nappal, de vonatpótlón még nem láttam, bár nem egyszer fotóztam táblák nélkül. Egyelőre kihagyom innen. Persze nem csak a VB, a Vértes és a maszekok is megjelentek újabb gépekkel, illetve visszatértek olyanok is, amiket egész nyáron nem is láttam.
Lássuk hát, hogy zajlott az elmúlt 2,5 hónap a vonatpótláson.
Reggeli csuklós a "Z"-n. Általában kettő megy, ezen kívül a KYP-843 és a KPK-300 szokott lenni mostanában.
MJH-360, a Homm egyik Bova-ja itt. A másik az MLH-138, a galériában ott van az is, szintén napos-ajtós az Árpád hídtól, csak az nem kék. :)
LWJ-928, egy Belaus. Nagyon sokat pörög, nem nehéz elkapni, viszont nem semmi mondjuk egy 200-as Setrához képest...
Újabb meglepő fordulat következik, megint egy nem Árpád hídi kép!
GEL-614 az egyik kedvenc helyemen a Bécsi úton.
FLR-832 is meglett itt, és az EKM-735-ről is lett egy n+1-edik képem akkor.
Nem változik a helyszín, nem ilyen jó körülmények között, de egy újabb érdekesség jön:
MKV-190, ez se sokat járt itt, és azóta már Vértes alvi ő is. Amúgy az LNK-258-al volt párban, amiről szintén az ugyanilyen 1 képem van csak, annak is nagyon örültem.
Egy kép erejéig csak, de megint Árpád híd, az LTD-306-ról is lett egy használható képem végre.
Indulásra várva a 2-es kocsiálláson.
A Flórián tér sem maradhat ki egy ilyen posztból, alap fotóhely az is. Egy másik ilyen Van Hool, az LPN-872 is látható a galériában, azt a sorompónál fotóztam, sajnos nem napos időben.
LPM-082. A háttérben éppen megújul az 1-es villamos, és a felújított panelek is egész jók. Épül-szépül a város. :)
Egy kis VanTTol ebben is van... :D FLD-372, a háttérben a tároló meg napos-ajtós ilyenkor, ha úgy áll be valami, 1-2 olyan kép is lesz a galériában.
Egy kis vidék. HHG-118 Pilisvörösváron.
Térjünk vissza végezetül 5 képre az Árpád hídhoz:
MBF-968, Noge Touring, többnyire ez sem itt jár. A mögötte szereplő busz fogja amúgy zárni a posztot, de ennél jobb fényekkel. :)
Nem semmi gép ez az MMA-252 sem az MR Reisentől! Ez is sokat pörög, viszont kevés tartózkodása van Budapesten, főleg reggel-délelőtt csíphető el.
Fasza Transliner a Füzy Transtól, MNG-860, nagy kedvencemmé vált ez a busz. Mögötte amúgy a szinte már törzskocsiként feljáró GEX-808 a Vértestől, lesz szó erről is majd a novemberi posztomban, de hol van az még...! :D
Ez már egy egész friss, múltheti kép, FKA-766 is feltűnt a Vértestől. A rendszámtábla ilyen elhelyezése sokat ront az egyébként sem túl szép régi pofás Credo-n, magyarul: ez csúnya. :D
Éééés az utolsó kép, mert már gondolom túl sok van belőlük:
DVV-492, lassan már minden E95 megfordul itt a VB-től... Jó is lenne! :)
Itt tartunk tehát. A közel jövőben, talán már idén megindul a forgalom Pilisvörösvár és Esztergom között, onnantól nyilván kevesebb busz fog kelleni, viszont sajnos (fotózás szempontjából szerencsére) Budapestig 2015 előtt nem lesz kész a pálya, így minden bizonnyal harmadik és negyedik rész is lesz, az biztos, hogy egy nagyobb összefoglaló poszt majd lesz a végén. Igyekszem mindent lefotózni itt, bár tudom, ez lehetetlen, de legalább -ahogy eddig is- a 2-es vonali vonatpótlók zömét szeretném lefotózni. :)
Módosítás!
2013.december 14-én valóban átadták az Esztergom-Pilisvörösvár szakaszt. Jöjjön pár azóta készült kép, illetve előtte pár kép még a poszt előző publikálása utánról is.
Ez a kép még 21-én készült, akkor nem gondoltam még, hogy ebbe a posztba felteszem. Ajtósból még nem volt meg.
Pár nappal később egy új rendszám, MMZ-468, az MR Reisen tartalékja a Vértes alvinál. Egy napra ide is beforgott.


Aznap délutánról n+1-edik kép erről és még két maszek vp-s kocsiról.
Másnap reggel, november 28-án döntöttem el, hogy ezek a képek még ide kerülnek fel, az MMA-252-t és még pár képet lőttem itt, az MMA-t posztoltam a facebook oldalon is, akkor írtam, hogy lesz ez a kiegészítés. :) Amúgy ez már az egyik utolsó napja volt itt ennek a kocsinak.
Ez már december, miközben az MMT vadászat végéhez közeledtem, a vonatpótlón is sikerült egy újabb újralövés.
MCZ-780-at is előző nap vettem észre, végül 3-án lőttem ki, a Homm is lassan már mindent beforgatott ide...

Ez már a "rövid" szakaszos pótlás időszakában készült, megnéztem, mi változott. Végre meglett itt is az LRL-921.
 Ahogy az előző kép alatt írtam is, itt már december 16-án járunk, nagyjából annyi változás történt, hogy a Vértes Volán kb. feleannyi kocsival végzi a pótlást, (sajnos az Esztergomig tartó pótlás utolsó napján járt csak itt az ex. GBG-174, most már MNX-467, így arról új rendszámával nem lett itt képem-egyelőre) a Volánbusz ceglédi Setrája, az LNK-256 befejezte az itteni pályafutását, maradt azonban a magánok közül a Homm is, és persze az MR Reisen, a nekik alvállalkozó Balázs-busztól viszont nem láttam azóta semmit. Egy újdonsággal a VB is szolgált, ezzel zárok:
DVV-493 is megjelent, a sokadik E95 a pótlón.
Ezzel idénre be is fejeztem a vonatpótlók fotózását, ha netalán szembe találkoznék valami nagyon érdekessel, azt persze nem hagyom ki, de az már a harmadik posztban lesz. Terveim szerint a témában már csak egy poszt lesz, nem tudom még mikor, hiszen azt a vasútvonal teljes átadására szeretném időzíteni... A galériába felkerült 14 új kép!

Végezetül a galéria, amiben júniustól novemberig az év végéig találhatóak a képek, az előző részt már linkeltem. Ha egyszer majd eljutunk oda, hogy összegezhetem az egészet, akkor lesz egy egyesített mappa az összes képnek, addig részekre bontva haladunk.
https://skydrive.live.com/?cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!147#cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!1719 
54 kép a mostani adag. Legközelebb, ha előbb nem, hóvégén a havi poszttal biztosan jövök. :)
Köszönöm a figyelmet!




2013. november 3., vasárnap

Zala megye - A Setrák hazája

"Rövidebb" kihagyás után sikerült ismét rávenni magam, hogy megénekeljem az erdélyi kalandok után következő túrámat.
Már régebben is érdekelt a Zala (sőt tavaly voltam is Nagykanizsán), ugyanis rólam tudniillik, hogy nagy Setra rajongó vagyok, az Ikarus után konkrétan ez a kedvenc típusom. Hát nekik van Ikarusuk és Setrájuk is bőven, így tehát miért ne vágtam volna bele egy kiadós csengetésbe. Kivételesen egyedül indultam útnak, halálra is untam magam az oda-vissza úton, de megérte. :)
Röpke 3 órás buszozás után meg is érkeztem Keszthelyre. (Az odautat MCZ-819 támogatta, tavaly a kanizsai túra támogatója is ő volt.)
A buszállomáson nem igazán állnak buszok, mert általában begurulnak a körülbelül 50 m-re fekvő telepre, a távolságis kocsik pedig a az állomás mögött tárolnak, némelyik igen érdekes helyeken tud megállni. :D
Na, de ne is húzzuk tovább az igát  időt, következzen a képes beszámoló:

A nap első képe a helyis festésű FDB-721 a buszállóra érkezvén.

A jelentősebb idegenforgalom miatt nem szokatlan errefelé a külföldi travel. Így fotózhattam ott Sztyepán random ukrán hulladékát is. Ha leselejtezik, a T&J-t ismerve egy hónappal később a 314-esen köt ki...
 Fontos megemlíteni, hogy nem csak az idegenforgalom jelentős, hanem rengeteg magyar is látogatja a Keszthely-Hévíz tengelyt, így rengeteg volán társaság busza képviselteti magát errefelé.
Alapból az érkező buszok voltak reggel naposajtótlanok, de kis ideig a nap híján az indulók is lőhetőek voltak.

Pannontól LWE-327 érkezett. Pont tőlük vártam valami érdekesebbet.

MCZ után 1 órával befutott a lassújárat is, melyen egy túróban Intouró teljesített szolgálatot.

DUD-467 a nemesebbik fél pusztájáról érkezett... :)

Ismét egy induló, őt azért nem lőttem érkezőben, mert a hátsó, a többi volán által használt "parkolóból" érkezett. Azt a parkolót úgy kell elképzelni, hogy van egy százhatvanhatodrangú mellékút és mellette egy földes "parkoló", néhány fával meg bokorral. Na, oda állnak félre a buszok. Ahol éppen helyet találnak alapon.

Vértestől GXN-712. FLG-051 másodrésze volt, de FLG továbbközlekedett Kanizsáig.

Somlótól GBG-588. Péntekenként ő Bp-en sem ritka vendég.
 Nagyjából 2 órát töltöttem itt, majd a Keszthely-Tapolca járattal távoztam volna Hévízre, de FEY-997-et nagyjából 3257894 utas várta, 5 perccel később pedig jött a Veszprém-Nagykanizsa járat. FEY végül +5-el indult el, eközben pedig megérkezett Veszprémből egy Setra, mind a 3 utassal. FEY elment (mint a mixem), majd 2 perccel rá indultunk mi is.
Ő lenne az. Setra <3
 Egyedül szálltam fel a buszra, útközben még az E95-öst is lenyomtuk, így élvezetes kis út volt Hévízre.
Ez pedig már Hévíz. Az ellenirányú busz, Keszthely felé. Hát ezzel kevésbé lett volna élvezetes az utazás.

LVX-949 Budapest-Nagykanizsa. Áthaladóban Hévízen a leendő buszom hazafelé.
 Hévízen egyébként nagyon hangulatos helyen van a buszállomás. Az ottlétem alatt végig szólt a zene egy szabadtéri színpadról és rengeteg volt a turista. Hát nem egy Borsod, az tuti....
Egy S315 NF Nemebükről. A T&J-nél is hasonló példányok szolgálnak, annyi különbséggel, hogy azok 3 tengelyesek,így a típusuk S319 NF.
 Kb egy órányi fotózás után indult a buszom a térség fővárosába, Zalaegerszegre. Hát ezt az utat már kicsit sem élveztem annyira, ugyanis becsörtetett egy Regio. Útközben pedig végig mellettem kiabáltak a nyugdíjasok. Álom után rémálom.
Nagyon fasza volán lenne egyébként a Zala, ha nem lenne ennyi Regiojuk. Nagyon jól tették, hogy kredók helyett, inkább használt Setrákat hoztak be Jürgenéktől és a többi típusuk is tetszik, csak Regio ne lenne. Remélem hamarosan aktuális lesz a "Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt mára semmi" poén, melyet buszos körökben szoktunk elsütni időnként.

Ez pedig már Zalaegerszeg és az igen forgalmas buszállomás.
Elsőnek egy Sárvárra tartó E95 a Vasitól.

Nem állok olyan rosszul az Albából, hogy túl sűrűn mondjam azt buszukra, hogy sosemlátott, de ez most egy ilyen eset volt. Ha mindig is Zegre járt, akkor már értem is, hogy miért.

Nagyon bejön ez az O404 ezzel a festéssel. Kár, hogy nem jár Bp-re időnként.

De, hogy ne csak helyközi képek legyenek, itt egy helyis Setra is.
 A helyiknek két nagyobb állomásuk van, az egyik a buszállomás, a másik pedig a vasútállomás. Tipikus.
A helyiről érdemes tudni, hogy az állomány Setrákból, Volvó 7700-asokból, Mercedes Conectokból, néhány 415-ösből és 4 darab csuklós Rábából áll. Van akinek nem túl érdekfeszítő, nekem az volt. :)
Rábájuk is van.

Jéé egy "dééúdééé". Csak, hogy az Ik. fanoknak is kedvezzek.
 És egy kis újítás a buszos blogok történetében (tudtommal máshol nem volt még ilyen). Következzék egy rejtvény: aki holnap estig megírja, hogy melyik busz látható a képen, az választhat egy volánt és/vagy típust, melyet szeretne látni a fészbúkon a napi kép rovatunkban. Ha tetszik nektek, akkor rendszeressé teszem, egyelőre csak teszek egy kísérletet.
Ő lenne a kitalálandó. Nem túl nehéz. :)
 Na de folytassuk a képáradatot, ezúttal egy 415-össel.

ISF-084 Bocföldére indul.

Ez aztán a változatos járműpark. Álmomban se gondoltam volna, hogy O407-est fogok fotózni Zalás színekben, de nagyon szexuális.

Kicsit később a bejövők is egészen jól lőhetők voltak. Ő itt HZT-851, Keszthelyen már lőttem reggel.

A nép képe kategória nyertese, avagy munkában a tartalék. Nem éppen a fordakocsi érkezett Szombathelyről.
 Hamarosan indulás haza, de előtte még le kéne szaladni a vasúthoz, azért a buszállomáson mégse fordul meg minden helyi.
Itt már nem volt akkora szerencsém a fényekkel, de kimenőben legalább szépen meglett egy csuklós Rába.
 A buszállomásra visszaérvén már bent állt MAN-om, ideje volt elbúcsúzni Zalaegerszegtől, így meglőttem a nap utolsó képét, DUD-800-at.
Egy 4 és fél órás kalandos út során fel is jutottam Budapestre, ugyanis az M7-esen történt baleset miatt, Fehérvárnál tettünk egy röpke kitérőt az M1-es felé a 811-es úton át, hát nem volt semmi. De hát jobb később, mint soha és a lényeg, hogy sok renccámmal tértem haza.

Ennyi lettem volna, legközelebb az ország másik feléről érkezek majd. :)