2014. december 16., kedd

Hiányzók kergetése az egyik legszebb megyében - Borsod, Borsod te csodás! - reloaded

Igen, igen már megint Borsod, mi más is lenne, de ígérem ezen poszt után már teljesen más témával foglalkozunk. :)
Ez a túra még június első napjaiban esett meg, mely elárulja, hogy igen nagy lemaradásban vagyok a posztjaim írásával, de igyekszem ezt behozni. Nem maradhatott ki a kalandokból a már-már állandósult útitársam, Ádám, a JMM blog szerkesztője sem. :D

Szóval, szokásomhoz híven a túra előtti nap délutánján látogattam el Debrecenbe, ahonnan még gyorsan átugrottunk a környéki fürdővárosba, mert jött az infó, hogy ott táborozik a buszállomáson a BCB-202, ami nekem pedig nagy hiányzóm volt.

Ímhol a renCCám.
De ha már ott jártunk, kihasználtuk, hogy sokáig van világos és lőttünk még néhány képet.

IEB-718 a tárolón. Pár perccel később indult is helyizni,
Gyors futás a fotóhelyre, mert FJP-733 már indult is Debrecenbe. Bezzeg mikor busszal jártam itt, nem tudtam ilyet kifogni. :D
Visszaértünk Debrecenbe, alvás mert korai a kelés időpontja. Még a telefon is elszörnyedt, mikor beállítottam az ébresztés időpontját. :D

Ez pedig már a túra napja. Kovácsék egyik zászlóshajója, a háttérben pedig a túrakocsi látható.
Első állomásunk mi más is lehetett volna, mint Tiszaújváros?

BPR-689 volt aznap reggel ez erőműs járaton. Örültem is neki, mert hiányzó volt. :)
Irány tovább a 35-ösön, majd utána a 3-as úton Encs irányába.
Útközben persze voltak még fotómegállások.

LIB-718 szembe. Ez a kép pl. menet közben készült, kihasználván a tiszta ablak és az anyósülés előnyeit. :D
Közben pedig toltuk magunk előtt a "cötvenhatost".

Út a pokolba.
A Miskolc-Hidasnémeti vonal pótlása pont egy nappal a túra előtt ért véget, így elcsíptünk néhány buszt, melyek a pótlás végeztével vándoroltak vissza honos telephelyükre.

Nem volt ez másként BPR-116-al sem.
A nap nagy részében a menetrendek. hu valamint a Borsod GPS-es rendszere volt segítségünkre, ennek keretében tettünk egy kitérőt Rásonysápberencsen át Baktakékre.

Valahol Baktakék előtt szembe is jött velünk a Csenyéte-Miskolc járat. Ahhoz képest, hogy az Mo. első 100%-ig cigányfaluja, egész kevesen voltak rajta.
Néztük, hogy lesz még egy járat Encsre is, de a GPS ennek nem mutatta a rendszámát. Így hát Baktakéken megvártuk, mely ezalatt a kedvenc településünk lett. :D

Nah, kiskredó...megérte ám várni. Sebaj, hiányzó volt.
A kis kitérő után Hidasnémeti volt a következő állomás, ahol néhány hiányzóra számítottam, mondván, hogy van pár vonal, ami ott végállomásozik.

Nem nyert, csak egy újabb kiskredó fogadott.

Ez a tehervonat valamelyest azért kárpótolt.
Innen már tényleg Encsre vettük az irányt, ahol eltöltöttünk egy kis időt, némi hiányzó reményében.

Közben a bokrok mögül előbújt ez a Regio is.

Ez pedig már Megyaszó és az egyik "újikarúúúsz".
Encs után a következő állomásunk Szerencs volt.

Közben a Szerencs-Miskolc járaton szembejött JIN-713. 

Ez pedig már Szerencs előfaluja és DUM-014 Monokról. Kirobbanthatatlan fordakocsi.
Körbefotóztuk a buszállomást, majd kihasználtuk a település adta lehetőségeket és bevásároltunk a csokigyárban. :D

Ő lehetett a helyi tartalék. Tábla sincs benne, no meg levegő sem.

No, ő is nagy hiányzóm volt, örültem is neki. :)

Hopp, a napimaszek a csokigyár mellett. Jöhetett volna autóbusz is.
Ha már itt jártunk, megnéztük a vasútállomást is.

Érkezik a sebes Sátoraljaújhelyről.
Szerencs után szép lassan indulás hazafelé. Oda kell érni Tiszaújba a műszakváltásra.

Útközben szembejött a nap rendszáma is. Épphogy meglett, gyors kapáslövés az LVY-ról. Jól "eltévedt", nem épp környékbeli kocsi.
Tiszalúcra még volt idő betérni. Kétszer jártam már ott, egyszer sem a fordakocsi volt a helyin, ez a sorozat most szerencsére megszakadt.

BPR-154 is pipa.
Nem gondoltátok, hogy Miskolcra be se térünk? :D
Arra természetesen szakítottunk időt, sőt még a diósgyőri várhoz is elnéztünk, hátha akad néhány maszek.

Akadt....
Úton a Búza tér felé egy Foot-caros maszekot is kilőttünk.

Érdekesen néz ki így hátsó ajtó nélkül.

Ez pedig már a Búza tér, és a kedvenc fotóhelyem a fordulónál.

A helyiről se feledkezzünk meg.

JMN-895 szállít be Muhi felé.

A tértől pedig egy 412-essel búcsúzunk.
Lassan meg is érkeztünk Tiszaújba. Olyan deja vu érzésem volt, nem is tudom miért. :D

HCA-744-nek mindenesetre örültem a Miskolc-Szoboszló járaton.
Gyors körbefotózás után irány az útitársam kedvenc helye, a Jabil, a Blackberryk hazája. :D
A flotta a szokásos, így csak néhány képet teszek fel innen.

HLD-893 indul majd Ózdra, de előtte még megfordul és beszállít.
Debrecenbe ekkoriban már nem a Borsod Volán szállította a dolgozókat.

Hanem többek között ez a Neoplan.

Megérkezett "Füsti" is Tiszadobról. Ki tudja, hogy mi a hiba a képen? :D
A műszakváltás után elindultunk hát Debrecenbe, közben pedig együtt haladtunk a Miskolc-Debrecen járattal, így FSJ-928-at lefotóztuk néhány helyen.

Üdvözlet a sofőrnek. A végén már ő is csak mosolygott az akciónkon. :D

Betértünk Hajdúböszörménybe is, a Marcopólón kívül eme Regio is éppen arra járt.

A napot pedig LOL-846-al zárnám. Legutóbb az ország másik felén találkoztam vele T&J-s kocsiként. Fura volt itt látni.
Köszönöm a figyelmet, legközelebb a túra másnapi folytatásával jelentkezem, melyben Szabolcs megyéről lesz majd szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése