2013. augusztus 2., péntek

Júliusi életképek

Nyárhoz méltóan ingergazdag hónapon vagyok túl, bár hosszabb túrán nem voltam júliusban. A képeket most is időrendben mutatom be, a képek zöme a Dunántúlon készült.
A hónapban a frissen beindult pannonos Tatabánya-Pécs járat kocsiját fotóztam először, akkor még nem volt biztos, most már az, ez is Irizaros vonal lett. Abból az időszakból származik a következő két kép is:
IPJ-462, a Vértes egyetlen MAN-ja, Dad
Ugyanott néhány órával később az FKC-236
Ezután nézzünk el a Balatonhoz kicsit!
A jó kis vérteses Tatabánya-Siófok járattal mentünk, ami a hévízi járat másodrésze, aznap két E95 ment szerencsére, hamar odaér a busz a Balatonhoz Bokodról.

Kaposos 415 a régi helyközis fényezéssel
Kaposos 415 az új helyközis fényezéssel
És akkor már a siófoki fényezést se hagyjuk ki :)
Aztán munkaügyben Pápán is jártam, lett ott is pár rsz., de útközben ez jobb kép lett:
Ez a Credo már kifejezetten jól néz ki, remélem, sok ilyen készül még!
Ha már Audi, egy másik alkalommal Tatabányán este futottam össze új Credoval, természetesen ez sem volt meg:
Felsőgalla-Audi járat a Sportpályánál
Aztán a hónap közepén a biciklimet is elővettem, Gödig sikerült jutnom, ahol szerkesztőtársammal a napra tervezett rendszámok felét meg is találtuk, íme:
Helyijárat: Eggyel több a szükségesnél, de eggyel kevesebb a meghirdetettnél
Aztán újra Tatabányán fotóztam érdeMben, a megszokott fotóhelyek mellé most a buszállomásnál délelőttre is kerestem egy értelmes helyet, ahol előbb meglőttem kb. 10-edszerre a GXN-712-t, aztán kb. 50-edjére a DUD-586-ot is, egy alvis 200-as Setra társaságában, legalább érkezőben korábban lett egy zalás rendszám is, mert amúgy nem sok értelme lett volna az előbbi vonattal jönnöm...
Tavaly ilyenkor sokat adtam volna ezért, de most már ez a busz is kezd unalmas lenni... :D
Na most jöjjön egy kis Budapest is! BKV/BKK-t (és a 2-es vasútvonal pótlóbuszait sem, azokból már gyűlik a 2. poszt!) ezúttal sem teszek föl, pedig ez volt a fő program az újabb Renccámvadász társaságában eltöltött fotózós napomon, de legyen két kép otthonról is, bár a másodikra kell némi jóindulat, hogy azt mondjuk, Budapesten készült a kép...

A sokadik képem erről a buszról, de mióta már nincsen papagáj 200-as, számomra ezek a legszebb buszok (a tetszőleges kinézetű 266-osok után csak, persze)
Itt fotóztunk Csiatrót és genfi Volvo-t a 435-ösök között, valahol még a Budapestnek mondott ismeretlen zónában keleten, Rákoskeresztúron :D
Maradunk továbbra is Budapesten és a környékén, hiszen már a Hungaroringnél tartunk. A szabadedzést volt szerencsém megnézni, majd utána vettem észre, hogy sok táborozó gyereket vittek ki aznap a ringre, ugyan többségében hulladékokkal, de volt ott Ikarus is, jöjjön onnan egy kis ízelítő!
A két 300-asnak örültem, a DUD-615 kezd unalmas lenni már...
Még Benczúr utcának is hiányzó renCCám, ez már valami, csak az a román motor ne állt volna oda...
A nap legperverzebb busza ez volt sztem, bár ezért a címért nagy verseny zajlott:
LTL-615, másfél emeletes VanTTool
A többi ebben hónapban készült képem nagy része egy napon készült, egy Székesfehérvár-Veszprém-Zirc-Mór túrán, nézzük ezt kicsit részletesebben, hiszen ez viszonylag friss túra volt, nincs egy hete sem.
A reggel egy OFF képpel indult, ám így is a nap egyik fő témája volt, úgyhogy beteszem ide is a képet:
Ún. Púpos mozdonnyal húzott menetrendszerinti járat utasokkal Moha közelében. Máshol már nem jár ilyen mozdony utasforgalomban
Utána 'fehérváron volt egy kisebb HM-s rendezvény, nem volt ott sok busz, ez azonban nekem hiányzó volt:
Nem tökéletes fények, de bőven jó lesz ez is
Aztán irány a Bakony! Veszprémben lett balatonos és somlós rendszámom is, úgyhogy továbbra is jó nap volt ez. A tároló napos-ajtós, az indulók egy része ajtótlanból jó délelőtt, mint pl. ez, ami első rendszámmal még nem volt meg... :D
GBP-031
Zircen is a tároló volt jól lőhető, ahol volt minden, csak bakonyos kocsi nem :D
Sajnos az audis Credo szarul állt, de annyira azért nem zavart... :D
Ez már a 3. olyan poszt, amikor teljesen felesleges megemlíteni, hogy ex. Alba. :D
Aztán csak megérkezett a renCCám is!
A nap végére Dudarról 2 hiányzóm maradt
És ha már Dudar, ez a kép már ott készült
Csetény és Bakonycsernye ezúttal is sok érdekességet hozott, először járatban az FHG-668, majd ez a 2 256-os, és akkor még csak utána jött Bakonycsernye...
Lőttem még aznap ilyen fényezésű buszt eleget, de publikusat csak ezt
Hát ez sem fog szépségversenyt nyerni...
Bakonycsernyén a két legérdekesebb busz ez a kettő volt:
256-os, szép állapotban
256.99, sosemlátott busz volt ez eddig nekem
Útközben kis ízelítőt kaptunk a hétvégéi műszakváltásból, majd Móron több telepen is fotóztunk, ám Mórról publikus képem csak ez van:
Csak a DUD-382-t szoptam be - ismét
Ez a túra dióhéjban ennyi volt, a hóvégén még Tatán csináltam 1-2 képet, bár a fő program a strandolás volt, de ha már a strand közepén fordul a helyijárat, akkor azért csak lefotóztam, ezzel zárom is a posztot:

Tata, Fényesfürdő, KLF-152 a mélyvízű medence és a Grófi-tó között... :D
És végezetül a galéria linkje: https://skydrive.live.com/redir?resid=872902F291B0EFAD!147
Jó szórakozást a képekhez, további kellemes nyarat! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése