2015. február 9., hétfő

Tiszamenti évkezdés

Aki a cím után Szegedet, esetleg Szolnokot várt, az bizony csalódni fog. :(
Viszonylag hamar letudtam az idén a vizsgáim, így adta magát, hogy még január végén össze kéne hozni egy kis falujárást. Ezúttal a buszfotózás iránt csak mérsékelten érdeklődő társasággal indultunk neki az útnak, számukra az igazi vonzerő a feeling mellett (egyiküknek sem az első ilyen túrája volt) az út végcélja, Tokaj volt, hogy aztán este minőségi borral "afterpartyzhassunk". :D Na de ne szaladjunk ennyire előre!
Január utolsó napján került sor az útra, mivel ilyenkor még kevesebbet van világos, mint sötét, úgy döntöttünk, belefér a pályamatrica, hogy az út elejét, és főleg a végét megpörgessük. Reggel havas-jégbordás utcán kezdődött az út, majd a félig havas M3-as után Vámosgyörkön álltunk meg először, ahol semmi nyoma nem volt a még Budapesten is tapasztalható télnek.
Volt ez a busz szebb is, de mindenesetre poén, hogy már a harmadik formájában fotózhattam.
Jászárokszállás következett, ahol alaphangon 7-8 busz található, még így szombaton délelőtt is csak 2 dolgozott a várt autók közül. A Jászkun KMKK-tól így sok érdekes nem volt, ellenben maszekok terén meglepetéssel is szolgált a település.
Ide csak a Temsát vártam.
Ex. Kréber, utoljára Egomban lőttem... :D
Ellenfény ide vagy oda, nekem ez nagyon bejön. Itt már tudtam, hogy ez csak egy jó nap lehet.
Visznek következett, a harmadik és egyben utolsó település, amit "leinfóztam". Azaz ott volt még Jászalsószentgyörgy is, ahonnan viszont az orrunk elől kiselejtezték az utolsó 417-est... De legalább nem ott helyben derült ki, nagy kerülő lett volna. A(z ex.) Mátrától egy Setra volt a falu egyik végén, a másik végén pedig kotta szerint a nap első 200-asa.
CLU-989
Visznek után visszatértünk Jászkunba, aztán újra Heves, majd megint Jászkun. Az út minőségén is jól le lehetett követni ezeket a váltásokat. Amiért viszont jó buli volt megyehatárokon menni egész nap, az a viszonylag sok külső telephelyes busz. Jászdózsa sem volt kivétel, onnan semmi infó nem volt, de nem is kellett sokat keresgélni.
GMP-947 a templom mellett várt minket.
Következett Jászapáti, ahol az öt ott lakó busz mellett még kettőt fogtunk járatban is. Itt kezdett kisütni a nap, ami sajnos nem jött jól, de szerencsére nem volt szikrázó napsütés.
Erről szívesen fogadok bármilyen információt, hogy mi volt korábban, ezzel a rendszámával semmit sem találtam róla
Ex. Szolnok helyi, egy ideje pedig törzsautó Jászapátiban
Innen meg sem álltunk Hevesig. Nagyon érdekes volt látni, hogy a KMKK-n belül mennyire változatosan indult meg az egységesedés. Ahogy az eddigi képeken is látható volt, a Jászkun felrakta a KMKK matricákat is, de az előző arculat maradt úgy, ahogy van. Az Agriánál mintha mi sem történt volna, a Mátra viszont "volántalanított" minden buszt. Hatvanival nem találkoztunk.
"Turkuáz", ugye Renccámvadász? :D
Érdekes a kontraszt. Ezért igazán érdekes ilyen átmeneti időszakban fotózni.
Innentől nyer értelmet a cím, Átány-Tiszanána útirányon át Poroszló felé indultunk, és onnan már tényleg a Tisza mentén haladtunk. Tiszanána előtt nem sokkal találkozott a Debrecen-Gyöngyös, és a Budapest-Abádszalók-Tiszafüred járat, előbbi C56, utóbbi pedig:
Nagy King Long, természetesen.
Poroszlón betértünk az épp kiállását töltő buszért, ami nem okozott meglepetést, Credo volt. Na nem baj, azt is kell lőni, gondoltam. Tiszafüreden megbántam ezt, mindjárt megmutatom, miért, ám előtte a Tisza-tó fölöttről egy kép:
Kisiskolásokat hozott, pedig nincs is szezon. Mindegy. :)
Tiszafüredre sikerült terv szerint beesni, nem sokkal utánunk 4 járat is érkezett, majd pedig egy Uzsgyi. Mielőtt továbbálltunk, így nézett ki a buszvég.
...és volt még 3 Credo. De az E95 legalább szép tisztán lett meg kis várakozás után.
Hajdú-Bihar nyugati szélén is megtettünk pár kilométert, Egyeken rögtön volt miért megállni.
250-est falun lőni jó!
Egyikünk sem az a diszkós fajta, de egyébként ehhez a túrához tökéletesen illett mindenféle veretős zene, főleg az ilyen helyeken, mint ahol ezt a 250-est találtuk. Volt egy olyan életérzése ennek a napnak, amit nehéz visszaadni. Azt hiszem, ezért éri meg ez a hobbi. :)
Tiszacsegén éppen indult a Borsod Tiszaújvárosba, sajnos Regioval. Folyás közelében pedig ez jött szembe:
Az ÉMKK minden tagjára igaz, hogy egyelőre semmi nyoma sincs annak, hogy van olyan, hogy ÉMKK.
Kicsit hiányzott Polgárra érve, hogy nem jönnek szembe veterán Ikarusok, de hát ugye annak nem most van a szezonja. Jött helyette szembe ARC Tiszadobról... Az újtikosi elágazásnál tartottunk egy rövidke szünetet, mert két járat is érkezett pár percen belül.
1 órához közeledve sok járat érkezik Tiszaújvárosba, 3 megyéből is.
Érdemes figyelni a tájat. Nincs ide messze Folyás, mégis mennyivel több hó. Ebből a szempontból is érdekes túra volt ez, szinte nem volt két falu, ahol ugyanolyan lett volna az időjárás.
Tiszagyulaháza után megérkeztünk Szabolcsba. Tiszadob ritka nagy putri (a kastélyt nem számolva persze), nem csoda, hogy kertben állt az ottani 415-ös. Fehér embert alig láttunk, bezzeg Tiszadada. Szép, rendezett falu, igaz, más az etnikai összetétel... Két autót is találtunk, csoda lett volna, ha az egyik nem Autosan:
Volt itt is egy 415, EWS-834 személyében.
Tiszalökön ismét Autosant sikerült lőni, nem rég érkezett Nyíregyről. Furcsa egy város ez egyébként, keveredik ott a Balkánt idéző lakótelep a 19. századi, mutatós épületekkel, mindez persze "vidék 8000" feelinggel átitatva. Nem tudom miért, de tetszett, fogok még arra menni.
Tiszaeszlár következett ezután, szintén egy kiállását töltő busszal, a Rakamazról érkező GNW-043 volt az itteni téma. Na meg a történelem, híres-hírhedt falu ez.
Utána már semmi nem volt a megyében, így ismét átkeltünk a Tiszán, és megérkeztünk Borsod talán leggazdagabb településére, Tokajba. Elég kihalt volt így télvíz idején, de azért találtunk bort. :)
Meg egy 280-ast is. Nem volt a legjobb a fény, de úgyis megvolt már. Ha már itt jártam, ki kellett lőni. :)
 A hideg szél miatt a tervezettnél rövidebb időzés után Szerencs felé vettük az irányt. Itt már szinte zavartalanul sütött a nap, így csak erre futotta:
Azért ez nem rossz.
 A 37-es útról Hernádkaknál tértünk le, hogy még mielőtt besötétedik, fotózhassunk ezt-azt. Miskolcra nem sok értelme lett volna menni, meg minek is, ha így elhaladhattunk a Borsodi Sörgyár mellett? Bőcsön indult be a buli buszos szemmel nézve is, ahol egy betérő járattal együtt 6 busz volt a vasúton. Ráadásul szinte egyik sem volt meg, úgyhogy volt örömködés a részemről.
Leginkább ennek örültem persze. A tájkép közben megint sokat változott, csak az időjárás miatt is.
Ez pedig szimplán szexi.
Sajóládon volt még három busz a Borsodtól, szerencsére már alig volt fény, így nem volt annyira nagy az ellenfény, korábban lőhetetlen lett volna az egész parkoló. A BPR-688-nak kifejezetten örültem még így is. Az utolsó képek pedig Muhin készültek, egy maszek 256-os zárta a napot.
Tökéletes zárás, ritkán adatik meg, hogy holddal fotózzak buszt.
Muhi után felmentünk az autópályára, és a 6 órás meccsekre már itthon voltunk. Nagyon jó túra volt ez, hiányzott már ez a jó kis falujárás, bizony elég régen voltam hasonlón. A nap többi képe (ezekkel együtt) szokás szerint galériában tekinthető meg, időrendben, itt: https://onedrive.live.com/?cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!3333
Legközelebb nem tudom ki és mikor jelentkezik, de addig is köszönöm a figyelmet, és ha még nem tettétek volna, lájkoljátok a facebook oldalunkat! ;)

4 megjegyzés:

  1. A Borsod már elkezdte felhajigálni az első ajtó mellé - piciben - az ÉMKK-logót.

    VálaszTörlés
  2. A mez-334 megtalálható a használtautó.hu-n.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, meg is van. De sajnos abban nem segít, hogy mi volt korábban. Tipp?

      Törlés
    2. Nem tudok róla semmit.Bár szerintem eddig magánbuszként üzemelt.

      Törlés