2013. május 28., kedd

Egy kis Kaposvár...

...avagy egy gyors villámlátogatás. Május 17-én került megrendezésre Kaposváron a Katonazenekarok fesztiválja, úgy döntöttünk hát, csak le kéne nézni. Főleg, hogy előtte Budapesten is lehetett fotózni "néhány" honvédségi Ikarust.
Persze bőven sikerült fotózni Kapos Volánt és KT-t is, ám azokból többet találhattok a tavalyi 500+ túrám képes összefoglalójában: itt :) (a link alatti összefoglalóban a magán buszok képei nem fognak megjelenni, miután a két oldal ketté lett választva, ezért elnézést kérek)
Visszatérve a Honvédséghez, a honvédségi buszok fotózásával több nehézség is van. Kevés olyan buszuk van, amit ki lehet lőni valamiféle "menetrendszerinti" járaton, a "telepen" (laktanyában) való fotózás nyilvánvalóan igen ritka, így aztán rendezvényekre kell járni. Aztán sokan gondolják úgy a katonák közül, hogy a buszaik haditechnikának minősülnek, így gyakran van, lehet ebből probléma, és katonákkal nem szívesen vitatkozik az ember... Az előbbi okokból én is azt az elvet követem, hogy csak olyan honvédségi buszról készült képet teszek ki, amiket vagy mindenki számára nyilvános rendezvényen, vagy különjáratban fotóztam. A különböző "menetrendszerinti" járataikon, esetleges egyéb helyeken készült fotókat nem publikálom. Bár nem sok ilyen képem van, azért egy-két busznál nehezen állja meg az ember, hogy ne mutogassa, de ahogy a fociban jártasabb olvasók már Détári Lajostól is tudják "Uraim, vannak szabályok, amiket be kéne tartani"... Még akkor is, ha ezek esetenként íratlanok...
Ezek azonban nyilvános rendezvények voltak (akárcsak pl. egy nyilvános lövészet, hadgyakorlat stb.),a túrán honvédségi részről csak egy nem publikus kép van, meg pár magán busz, ezek ugyanis nem közterületen készült képek. Na de nézzük akkor a képeket a sok rizsa után! :)

Honvédség napja:
Nem is rossz, sajnos érkezésre nem értem oda, de ennél nagyobb bajom ne legyen
Amint az a képen is látszik, itt nagyon sok szép fotót nem sikerült készítenem, 5 hiányzó Ikarus volt közöttük, a galériába azokat tettem csak fel, illetve 1-2 olyat, amiről csak autoDEL képem volt eddig.
5-ből 3,5 hiány, a fél a jobb szélen a CLR-912, az 5. pedig a HE 02-22 volt
 Amíg Renccámvadászra vártunk (akárcsak a posztjaira, hogy ne csak minden 2. héten legyen post :P :D), addig jött pár maszek 200-as is, ami gondolom mindenkinek megvan, ilyenek mint FKC-009 vagy FIX-179, és FKF-235, illetve a Hermina úton még volt egy negyedik is, nekem mind a 4 hiányzó volt. Jól indul a nap! :)
Legalább májusban van értelme a ligetben fotózni, máskor szinte csak travel van
A Népligetben még egy holmi 211-es is volt (FIS-532), majd csak sikerült útnak indulni. Itt teszek róla először említést, de még fogom mondani, hogy a Kárpátbuszon ugyan betelt a tárhely, de csak a Volános részen, így a héten majd felteszek egy április és május hónapban fotózott magán és honvédségi buszok frissítést, egy jó részét az előző galériákban, vagy ebben megtaláljátok, de lesz benne 1-2 +kép is, avagy mit lőttem a ligetben idén kategória, azért van ott is látnivaló. :)
Kaposvárig csak Abán és Tabon álltunk meg, Abán a helyijáraton dolgozó ex. VB-s 260-asért, Tabon meg röviden összefoglalva ezért:
Ezek közül "csak" a 260-as nem volt meg, de a kocsiállásokon is állt 2 hiányzó :)
Kaposvárra érkezve kilőttük a nem publikus HM-s renCCámot is, a nap rendszáma lett amúgy... A városban meg már zajlott a rendezvény, meg kellett várnunk a végét, addig lehetett csengetni Kapos Volánt és KT-t. Nem untatnám most a nézőket túl sok képpel, de párat azért beteszek:

Először a körforgalomnál próbálkoztunk, de nem volt az igazi.
A Credo persze egész jól sikerült...
Aztán be a helyközi buszvégre, ennek örültem leginkább:
AFF-692, ex. Kisalföld Volán
Nézzük a helyit:
KOY-605, ez még nem volt meg, pedig a KT-t szerencsével akár 1 nap alatt is ki lehet lőni 100%-ra
Aztán jött egy kis zápor, de ez még komolytalan volt.
A felüljáró pont jól jött
Aztán a nap is kezdett előbújni, és ennek bizony örültünk is, ugyanis a körforgónál úgy már lehetett értelmes képeket is csinálni, főleg arról az irányról, ahonnan a Honvédség volt várható. Előtte persze máshol akartunk fotózni, nem tudtuk, hol veszik fel a buszok a zenekarokat, így egy kis tesiórát idéző tüdőt kilehelő sprint után értünk vissza, aztán vártunk kicsit, mire végre csak elindultak. Az elsőt sikerült elrontanom, de semmi gáz, csak a tatai E95, már rég megvolt. :)
Aztán pedig megszületett a nap képe:
HB 53-35
BSN-835, ez ugyan már megvolt, de nem így
A Volánbusz is beköszönt:
HHY-829, "itt még nem lőttem" kategória, a másik kocsi a HGS-212 volt
Lassan aztán ideje volt indulni, tettünk még egy kört a két buszvégen.
FGM-293, ezt az 500+ túrámon pont becoptam
Összességében 15 körüli Kapos Volános, és 8 HM-s rendszámom lett, egy adag KT és maszek mellett, nem is volt rossz. És Kaposvár 5 személlyel autóval nem is drága ám! Hazafelé még csak úgy mellékesen kilőttük a Kaposvári Rákóczi egyik buszát, a LIZ-526-ot, majd még Zimányban lőttem egy ilyen DEL-t, ami jó fényekkel akár katalógus fotó is lehetett volna.
JUP-949, Zimány
Egy kis pluszként a másnapi Ludovika fesztivált is megemlítem még, a korábbi években több busz érkezett rá, én azért ennek is örültem, ha nem is egy 10 pontos kép.
HB 53-06
Ezzel zárnám akkor a bejegyzést, remélem, nem sikerült túl hosszúra. A héten, így a hónapban sem, én már nem írok több bejegyzést, majd a FB oldalunkra is kiteszem a magánbuszos frissítést, ha elkészül. Addig is a poszt képei (Tab-Kaposvár mappa, 54 kép) :

https://skydrive.live.com/redir?resid=872902F291B0EFAD!147








2013. május 20., hétfő

Budapest-Esztergom vonatpótlás

A 2-es vonal felújítása és fejlesztése tavaly kezdődött, ekkor még csak Pilisvörösvár és Esztergom között volt vonatpótlás, a Vértes Volán és a Volánbusz közreműködésével, illetve magán kisbuszokkal Klotildliget-Piliscsaba-Pilisvörösvár-Szabadságliget vonalon. Az idei év áprilisától már a teljes vonalon vágányzár van, így az Árpád híd és Esztergom között közlekednek a pótlóbuszok, hasonló leosztásban, ám megjelent 6 magán busz is az MrReisen és a Balázs-busz üzemeltetésében. A posztban elsősorban az idei pótlóbuszokra koncentrálok, miután azok szinte teljes egészében lefedik a tavalyit, csak jóval több kocsi jár, a néhány kivételt, amik csak tavaly voltak itt, szintén felteszem. Miután a vonal közelében lakom, így igyekszem folyamatosan megfigyelni a kocsikat, mert azért komolyabb rotáció figyelhető meg a Volánoknál és a maszeknál is. Érdekesség még a menetrendben nem feltüntetett, reggeli csúcsban közlekedő Esztergom-Budapest kisbuszos (harmadrész?) expressz is, amin eddig az MrReisen Iveco Dailyjét (MCX-059) és a Volánbusz alvállalkozásában közlekedő LLD-287-et láttam. Előbbi az egyetlen kocsi, amit sem itt, sem egyébként nem sikerült fotóznom, a vonatpótlón feltűnő buszok közül egy-egy beugró kocsit (pl. a Volánbusztól az FLR-897, Vértestől az FKA-765 vagy az FJJ-412) leszámítva eddig minden buszt sikerült itt kiszednem.
Nézzünk néhány érdekesebb kocsit, képet!

Tavaly a pilisvörösvári vasúti átjáró bizonyult az egyik legjobb fotóhelynek. Ami persze most is az még, de kinek van kedve oda kimászni, ha szinte házhoz jönnek a rendszámok? Na ugye.
KMF-971, a két "szomszédjával" ellentétben a teljes vonali pótlásban nem vesz részt
FKC-169, az egyik klotildligeti járaton
Idén áprilisban kezdődött a teljes vonali pótlás, és én jó sulinetes módjára már az első nap reggelén az Árpád hídnál recsiztem, persze csak azért, mert dolgom volt arra... :D

A három szolgáltató egy-egy busza az első reggelen

Ejtsünk szót a pótlás egyetlen csuklós résztvevőjéről is, ami reggel 7:45-kor megy Z-be, ha éppen az megy.
KPK-293, nem mindig sikerül ennek mennie ilyenkor
 Reggel többször is az Árpád híd érintésével mentem a dolgomra a pótlás első heteiben.
Még Bova is jutott ide, meg persze az LLB-810 is
Ceglédi Setra is van, ez reggel Vérteses Credoval megy párban
Az Árpád hídi buszvég persze ennél sokkal jobb képek lövésére is alkalmas. Délután érkezőben, reggel indulóban, nappal meg ott, ahol valami éppen jó helyen tárol.
FKH-169 érkezik, perverz egy gép
GBG-174 indul, ez a busz amúgy csak a vonatpótláson lett meg, még tavaly nyár végén
Tartalékként a GAK-946 is sokat megfordul a vonatpótlón, és persze a másik itteni tartalék, a JID-081 is

A másik alap fotóhelyem a Flórián tér, reggel ajtótlan, délelőtt ajtós. Ráadásul ilyenkor még negyedórázik a pótló befelé.
EJG-661, a Volánbusz is előszedett pár EAG-ot a MAN-ok mellé
Az unásig lőtt GEX-823, ez mindig ott van, ahol én...
Szintén kedvelt fotóhelyem még a Bécsi úti vasúti átjáró, hiszen onnan nem messze lakom, így a közelsége miatt adja magát. A fények a Flóriánhoz hasonlóak, csak délután könnyebb ajtótlanból fotózni a kifelé tartó irányt.
Délutáni csúcsforgalom
A bevezetőben már említett kisbuszokat reggel itt próbáltam elkapni, az MCX-et 3-szor is benéztem, vagy korábban jött, vagy később, mint vártam. Az LLD-ről is csak autoDEL sikerült, de azért beteszem. :D
NyüWes kisbusz, miért nincs ennek menetrendje...
A maszekok eleinte még úgy tűnt, hogy nem cserélgetik annyit a kocsikat, aztán feltűnt jó pár hulladék, FLX-449, LRL-921 stb. Ezeket majd a galériában megnézi, aki akarja, az LRL-t érdekességként beteszem, mert azt itt még nem sikerült fotóznom, korábban viszont már igen.
LRL-921, Táborfalva, tavaly nyáron. Idén meg ha kell, VP...
Végezetül jöjjön egy tavalyi kép, ez sem jár idén.
JID-083, Dorog. A mögötte álló KWA-s MAN (akármelyik is legyen az) idén is dolgozik a vonalon

A többi kép a skydrive-on, a vonatpótló-s mappában tekinthető meg. A pótlás a nyáron is folytatódik, így a galéria szinte biztos, hogy frissül még, ha lesz annyi kép, vagy olyan érdekesség, ami ezt indokolja, akkor lesz még egy poszt a témában.
A következőkben nem sokára elkészül Renccámvadász győri posztja egy olyan túráról, amire sajnos nem tudtam elmenni, én pedig legközelebb egy kis Tab-Kaposvár témában jelentkezem, némi Honvédséggel fűszerezve a dolgot.
Addig itt a már-már megszokott link ( https://skydrive.live.com/redir?resid=872902F291B0EFAD!147)

2013. május 12., vasárnap

Kalandozás Tatabányán

Szép Napot mindenkinek!

Itt az ideje, hogy én is jelentkezzem egy poszttal, ha már Ötker társam 2 posztot is írt. Az első alkalommal visszatekintünk a legutóbbi nagyobb fotós túrámba, melyet 2013.03.28.-án tartottam Tatabányán. Hogy azóta miért is csak tegnap voltam újra túrán? A reklám után sorok között kiderül majd.
3:30-kor keltem, mely az ilyen túrákon már egészen megszokott és természetesen a reggeli energia ital sem maradhatott el, ugyanis Renccámvadász fotóit a Monster Energy drink támogatja. :)



7:15-re meg is érkeztem Tatabányára 039-es pálya számú Flirttel. A délelőtt nagy részét a buszpályaudvarnál töltöttem, következzen innen néhány kép:

Mikor odaértem BFB-876 éppen beérkezett a végállomásra.
Bár jobb szeretem a napos képeket, ebben az esetben azonban kapóra jött az "autodel" idő, mert az induló és az érkező buszokat is tudtam vadászni.
DUD-588 pedig éppen indult. Tetszik ez a Tatabánya-Oroszlány forda, jár oda minden, a 260-astól a kredóig. Tipikus "amijut" vonal.

JIT-683 Esztergom-Székesfehérvárin. A Vértes általában távolsági viszonylatokon közlekedteti az E94F-eket, járnak fel Budapestre is.

Buszpluszék is megérkeztek a kicsit megtört MAN-nal.

Az volt a BAJ, hogy a 063 nem éppen a legjobb íven kanyarodott.

A helyis festésű DUL-725 Esztergom-Tatabányain. Korábban neki is helyközi festése volt, majd Esztergomban volt helyis autó, egészen a helyijárat megszűnéséig. Azóta ismét helyközisként rójja az utakat.

GXD-562 érkezik Oroszlányból.

Megjött a "nap rendszáma" is MGJ-289 személyében. Gyönyörű, nemde?

Helyi járat régen jött már, hát CTD-945 kárpótolt. A busz korábban Németországban, egész pontosan Berlinben szolgált a BVG-nél. 1993-ban került a Vértes Volánhoz.

Rögtön utána érkezett FHW-502 is.

A túrázások során az elmaradhatatlan kék volvót ezúttal az Alba Volán színeiben jeleskedő  JMF-663 képviselte.

Hát, személy szerint szívesebben mennék vele Bicskére, mint az előbb látott MGJ-289-el.
CLY-802 is előkerült 10 óra körül. Telepről jöhetett.
Ezek után elindultam a külső tároló felé. Tatabányán a telepen kívül van egy tároló is, ahol nagyrészt azok a buszok állnak, melyeknek több órás kiállásuk van. De van ott néhány olyan busz is, amit már nem használnak.

A tárolóra menet szép buszhangra lettem figyelmes. Éppen időben néztem hátra ahhoz, hogy  le tudjam kapni BFB-860-at.
Utána rögtön a telep felé indultam, a tárolótól csak egy "szimpla" 30-35 perc séta.


Útközben jött egy SPAR szerződéses járat. MAN, jó döntés!
Mindezek után GEW-059 jött velem szembe. Óriási hiány, általában Tata-Neszmély fordát jár, valamiért éppen bejött Tatabányára, persze üresen. Előszedtem a fényképezőmet, amikor felfedeztem, hogy elromlott a bekapcsológomb. A gép tönkrement (valami mechanikai hiba), én pedig a telep majd az oroszlányi folytatás előtt indulhattam haza 11-kor.
Pár napja lett kész a fényképező, de nem lehetett teljesen megjavítani, így "tartaléksorba" került.

2013. május 1., szerda

Szakma Sztár Fesztivál 2013.

Amint az utóbbi posztban említettem, egy budapesti témával folytatom. Kézen fekvő lenne az új Citarokról írni, és betenni azokat a képeket, amiket ma fotóztam, de mivel ez túl mainstream volna, ezért nem ez következik. Persze azért a facebook oldalunkra ma egy Citaro-t tettem ki.... :)
Idén is április végén került sor az SZKTV-re (nem, ez nem a szegedi közlekedési társaság tévéje, hanem a szakma sztár verseny másik neve :D) a Hungexpo-n, és az egyik délelőtt kényelmesen rá is értem fotózni. Tavaly felhős idő volt a verseny napjain, idén viszont nem, úgyhogy a bejáratnál napos-ajtós képeket lehetett lőni. Nézzük:

Az első busz "természetesen" Békéscsabáról érkezett, 8:25 körül.FLX-728, reméltük, hogy hamarosan beindul a buli, mert a 8:12-re érkeztünk.
"Jól van gyerekek, akkor holnap gyülekező az iskola előtt 4:30-kor. Nem, nem délután."
Ezután még két körös-ös busz érkezett, majd szintén a szomszédból megérkezett az FLK-059 is a Hajdútól. Negyedikként az első travel is beesett. A magán buszokról csak néhány képet fogok feltenni a galériába is. Kisebb szünet után negyed 10 körül az első volános renCCámom is meglett, a Kapostól.
HXW-460, bár feljár néha Budapestre, "sosemlátott" volt nekem
Ezután a Vértes egyik Tourismo-ja jött, sajnos nem az, amiről autoDEL képem van. Majd 1-2 Travel, a Köröstől az IAW-046, majd a HFL-398, ami már megvolt, csak azért teszem fel, mert Mben-nek még nem volt meg, és ez nagy szó. :D
Ez egész jó lett.
Folytatódott a buli, vérteses Credo, travelek, Kapostól hosszú Irizar, majd végre egy igazi, hamisíthatatlan renCCám, GIV-690 Borsodból.
Borsodos E94, alakul ez a nap. :)
És érkeznek Hajdúék és Blagussék is:
Ezután egy nagyobb adag ebay-hulladék áradat, majd a Jászkun is bemutatkozott ebből az irányból is.
Alap, hogy a Jászkun Credo-val jön.
Feltűnt a Kisalföld is, Credokkal és a HEH-446-al, a Vértes E95-öt is küldött a GHP-450 személyében, majd jött a Kunság is. Hát persze, hogy 256-ossal!
BRR-939-el különjáratba. Hát ezért szeretem a Kunság Volánt.
Jött a Kunságtól E95 is (GLF-437), zalás Setra (ZVR-103)és E98 (GWH-639), maszekok, közülük itt egy perverzebb darab:
BSM-682, ős-Neoplan (N216H) azért ez kemény darab.
 A Zala újabb két Setrát küldött még, majd a nap másik 200-asa is feltűnt. Ez legalább nem volt még meg.
A nap egyetlen 250-ese
Egyre érdekesebb gépek, majd a galériában láthatjátok, jött gyuroktól E98, Agria is feltűnt egy Credoval, Vértes is jött, Kunság is.
A Kunság volt olyan rendes, hogy egy hiányzóm is felküldte.
HOG-561. Most már tényleg 100%-os vagyok a Vértes Volántól, elvileg október óta, de erről a buszról nem találtam értékelhető képet.
Ezek után bementünk a parkolóhoz kilőni azokat, amik a másik irányból érkeztek be. Volt ott is minden, maszek 300-as, agriás hiányzó (GZH-154), GDK-536 a Jászkuntól, szóval nem unatkoztunk. Mivel már így is sok képet tettem fel a bejegyzésbe, bentről csak 3 kép jön, 2 busz, és egy hangulat kép. Elsőként ez az ex. VB-s 396-os, parkolóbu... BOZ-021.
Bent ajtótlanból jók voltak azok, amik épp leparkoltak, és még nem álltak rájuk
Közvetlen ezután érkezett meg a Szabolcstól az első kocsi, követte még több Credo és a FIY-431 is később.
Szabolcsot kb. évente fotózok...
Ezután érkezett be az Alba vagy 5-6 kocsival, köztük egy hiányzómmal, az EWS-934-el, de az nem lett olyan jó kép. Jött még a Vértes is, a szomszédból ráértek elindulni... Nagyjából ennyi volt, itt már dél környékén jártunk, ~90 busz érkezett, kicsit kevesebb, mint tavaly. Bent több Hajdús kocsi volt még, a Borsodtól is volt pár busz, a Köröstől is sokan jöttek, a Nógrádtól csak 2-3 busz jött, ráadásul mind lőhetetlen volt. Sok volt persze még travel is. Végezetül jöjjön egy hangulat kép, alá a galéria linkjével. Ha jól emlékszem, 15 Volántól jöttek, a Mátrától és a Hatvanitól 1-1 busz volt, azokat nem lőttem ki, minek, nem a BAN-290 volt... :D
És ez csak egy részlet...
Összesen 42 kép, szóval a hosszú (remélem nem túl unalmas) bejegyzéshez nem tartozik egy végignézhetetlenül hosszú galéria! :)

https://skydrive.live.com/redir?resid=872902F291B0EFAD!147

(még csak tanulom a skydrive használatát, szal ne lepődjön meg senki, ha a linken a múltkori képek is elérhetőek, de a "bnv" mappában megtekinthetőek külön csak ezek a képek!)