2015. december 29., kedd

Évzáró 2015 - ami nélkül nem kezdődhet el 2016...

Nagyon régen nem volt már poszt az oldalon, sok a dolgunk, rossz az idő, stb., kár ebbe belemenni, a lényeg, hogy részemről nem marad el az évzáró-összefoglaló idén sem.
Minden további értelmetlen bevezető helyett kezdjünk is akkor hozzá!

Január

Ahhoz képest, hogy hó nem sok volt arra, amerre én megfordultam, napsütés is csak módjával, egész értelmes termést hoztam össze. Születtek ennél jobb képeim is, de az egyetlen akkori túrát ez tökéletesen visszaadja, ráadásul nem csak a hónap, de az év rendszámai között is ott van ez a 250-es.
LPY-918, Egyek
Február

A KNYKK-nál az év elején forgalomba álló Citarok közül választottam egyet, igazából semmi extra, ez jutott februárra, mint legérdekesebb kép/rendszám.

Ez legalább napos-ajtós. :D
Március

Sok jó fotó született ebben a hónapban, főleg Budapesten és a környékén, összeszedegettem a hiányzókat a déli végeken is, kaput zártam, stb. A kedvenc fotóm viszont a vonatpótlón egy ekkor már teljesen megszokott kocsiról készült, az alap kinnalvós helyen a vonalon.
Bova és a Pázmáneum, hát kell ennél több?
Április

Na itt már tényleg nem volt könnyű a választás. Végül úgy döntöttem, egyszer azért elsütök itt is egy borsodi 266-osozós képet, de az évértékelő fele nem arról fog szólni, így be kell érnetek ezzel az egy, "phototrans-os" képpel.
Remélem egyértelműen látszik, hogy ez a BRF-852, Sáta mellett.
Május

Májushoz képest silány termés jött össze, elég egyértelmű volt, hogy ebből BKK lesz a hónap képe. Ez az utolsó képem erről a típusról, azért került ide ez a kép:
MCX-180 a Csepel-pálya mellett.
Június

Viszonylag keveset fotóztam ekkor is. Első ránézésre semmi extra nincs a választott képen, de azóta már a 10-es út sem ott megy, és ez a busz sem jár Volánbusz-alvis vonalakon.
MIP-680 Pilisvörösváron.
Július

Na, ez viszont az év legtöbb képet hozó hónapja volt, Soprontól Csíkszeredáig lőttem 200-as Ikarusokat. Nem is egyszerű választani, adná magát az erdélyi túra, de a Balatonnál is lőttem jó képeket, sőt, még Borsodban is voltam. Nehéz megindokolni, de talán az alábbi kép a kedvencem:
Gondolom sokaknak nem túl különleges kép, annyi baj legyen.
Augusztus

Ekkor is megfordultam itt-ott, a legjobb rész mindenképpen a jászsági túra volt. Onnan talán ez a legérdekesebb fogás.
Kár az autóért mögötte, de ez akkor is imádni való!
Szeptember

Ebben a hónapban csak Budapesten fotóztam, a fő téma a BKV által használtan beszerzett 25 (azaz 23, 2 máig nem állt forgalomba, ami érthetetlen) Citaro volt. Szerencsére ezekért nem is kellett messzire mennem, hiszen Óbudára kerültek.
Az egyik kedvenc fotóm az NGC-kről.
Október

Az év utolsó olyan hónapja, amikor érdemben fotóztam, de ekkor egészen sokat. A hónap fotója egy olyan Ikarus, amiről ezzel a rendszámmal még sehol nem láttam képet.
MEZ-671 Kerecsend közelében
November

Kivételesen nem is buszt fogok betenni, alig fotóztam ugyanis valamit, viszont végre átadták a 2-esen Aranyvölgy megállóhelyet, emellett nem mehetek el szó nélkül. Nem valami nagy kép, a hangulata a lényeg, meg az, hogy egyáltalán létezik.
Látványosan félkész még a megálló.
December

Itt is nehéz volt választani, mert annyira semmit sem fotóztam. Végül egy rövid pomázi kiruccanáson kilőttem a hiányzó Ambassadorok egy részét, és ez a kép pedig jól tükrözi kb. az egész hónap hangulatát.
MUT-499

Röviden összefoglalva ez volt 2015 számomra buszfotós szemmel. Persze ennél sokkal több, maradtak ki az évértékelőből olyan túrák, amiknek lenne itt helye, de havi egy képet akartam csak betenni. Illetve szerettem volna változatosra összehozni ezt a posztot, mondanám, hogy ezért nem csak Ikarusokból áll, de akad egy-két olyan hónap, ahol elég nagy gondot okozott volna az átlagnál kicsit is érdekesebb fotót betennem egy Ikarusról. Jövőre is próbálok, próbálunk minél többször jelentkezni, ahogy időnk engedi. Tartsatok velünk 2016-ban is!

2015. november 12., csütörtök

Vadkeleti kirándulás a "szomszédbloggal" - avagy már megint Borsod

Üdv rátok és házatok népére ti kedves szántóvetők olvasók!

Bizony, csodák márpedig léteznek, erre utal az is, hogy 5 hónap kihagyás után ismét rávettem magam egy poszt megírására, ám mostanra már több, mint egy év lett a lemaradásom a történetek kapcsán. De hát tudjuk, a jó munkához idő kell...meg egyéb életbölcsességek.

Inkább kezdjünk neki a posztnak, a sok fölösleges rizsázás helyett. Szóval, történt, hogy Ádámmal, a Járműfotózás Minden Mennyiségben társblog egyik szerzőjével elgondolkodtunk 2014 szeptemberében, hogy mely térségben is kellene fotózni, ha már a kemény munkák közepette éppen adódott 2 szabad napunk, mikor mindketten ráértünk. Jött az ötlet, menjünk Borsodba. Jó, menjünk Borsodba, mert ott még soha nem jártunk...ja de! :D

Sebaj, mára már valósággal beleszerettem abba a megyébe és környezeti adottságaiba, kár hogy ezt a helyi uruk-haiok sötét erő cseppet sem becsülik meg.
Szokásomhoz híven a túrák előtti napon Debrecenbe vetődtem, így aznap délután még belefért némi kitekintés Balmazújvárosba, ami köztudottan egy maszekparadicsom.

Bocsi, te kinél bankolsz tankolsz?
Igaznak bizonyultak a városi legendák, a faluba beérve rögtön FIX-875 fogadott minket. Ez nem sok embernek van meg az országban, az is FIX...
Tovább folytatva utunkat, az egyik utcában ismét csodára bukkantunk.

Bemutatjuk az Ikarus új generációját a Tikarus 256-ost. :)
Emellett a rendszám nélküli 256-os mellett sorakozott még FKF-310 (gyk. egy 211-es), valamint egy Bova is.
Ha már itt járunk tekintsük be a vasútállomásra is, ahol a délutáni csúcsban megfordul néhány Hajdús vas.

LOL-847 veszi az irányt Debrecen felé. Előtörtek a szép emlékek, rengeteget jártam ezzel a kocsival T&J-s pályafutása alatt Budapest-Vácrátót között.
A települést kellőképp bejártuk, találtunk még egy 211-est, majd mikor már indulnánk Debrecen felé érkezik a méltó búcsúkép.

JXZ-060, egy szép állapotú 250.59-es. Hasonlóan a rendszám nélküli 256-oshoz, ez is a balmazújvárosi Délibáb Busz Kft. tulajdonába tartozik.
A balmazújvárosi kitérést le is zárom, közbe ránk esteledett, másnap pedig korán volt a tervezett indulás.
Az úti célunk igazából a kazincbarcikai és ózdi térség bebarangolása volt. Részemről az volt még a legsötétebb foltja Borsodnak (na nem szó szerint), Kazincbarcikán csupán egyszer jártam fotózni, még 2011-ben.
Mivel hétköznap volt, így nem a külső telephelyes kocsikat kutattuk, hanem ez amolyan fotózzunk a városokban napnak indult.

Az elmaradhatatlan tiszaújvárosi betérés és DUM-082, mely nem olyan rég érkezett ide a Kazincbarcikai üzemegységtől.
Ezen kívül meglestük még a Jabil műszakváltást is, de a fényekre való tekintettel értékelhető képek nem igazán születtek. Folytattuk utunkat a 35-ös úton egyenesen Miskolc felé, de Muhinál letértünk és elhagytuk a járt utat a járatlanért. Elvégre ha már Borsodban fotózunk, akkor falujárjunk, hátha jön szembe valami alapon.

Sajópetrin már meg is bizonyosodtunk a kitérő helyességéről. BPR-183 viszi Miskolcra a sulisokat és a jómunkásembereket.
Kistokajon ha menetrend szerinti járat ugyan nem is, de egy Foot-caros Samina műszakváltásra járó LZZ-174 csak vár ránk.

Falukép. Sokat nem időztünk itt, főleg hogy fehér embert sem nagyon láttunk.
Már majdnem Miskolcon vagyunk, de a falu határában még belefutunk egy ÉMÁSZ szerződésesbe, melyet a Borsod Volán ad.

Ilyen táblával sem fotóztam még 256-ost. A pláne pedig, hogy a busz is hiányzó volt.
Miskolc, Búza tér. A továbbindulásig kb. fél óránk volt hátra, vagy ameddig a parkolójegy tart. :D
Itt a szokásos fotózzunk, amit lehet. A buszállomás hátsó részén a forduló kocsik éppen naposajtósak. Naháát, micsoda véletlen.

GEX-481, az efféle Borsodos 280-asok állandó tartozékai a pályaudvarnak. Szép látvány, nemde?

A Hajdú egyik Irisbusa is befut Debrecenből. Hát inkább ez, mint a múltkori EN 12-es rettenet.

És, hogy az MVK se maradjon ki a szórásból.
Miskolcot is nemsokára elgázosítják a MAN-ok (no, nem a fenti képen látható példány), hanem Lion City-k, így az Ikarusok igencsak megfogyatkoznak majd a városban.

Így például a képen látható AKD-547 sem lesz valószínűleg mindennapos látvány a 11-esen.
Tovább folytatjuk utunkat Kazincbarcika felé, de azért az útba eső Repülőtér végállomáshoz még betérőt teszünk.

Végállomási összkép.
Ebben az időszakban érkezett néhány 280-as az MVK-hoz a Kunság Volán kecskeméti flottájától, ahol már feleslegessé váltak a Mercedesek érkezése után. BPF-027-et éppen ott találtuk a Repülőtéren.
Szemben, a Tesco parkoló mellett pedig KOY-958 dekkolt Borsod volános Különjárat táblával. Semmi különös, piros-fehér 256-os, Városligetben sokszor fellelhető.

Közben megérkezünk Kazincbarcikára, ahol végre kezdetét veszi a túra érdemi része. A buszállomás parkolója naposajtós, a bejövő kocsik pedig naposajtótlanból lőhetőek. Itt el is töltöttünk kb. 1-1,5 órát.

DUD-972 a Tesco járaton. Tetszik a helyi Ventona. :D

LKN-236 érkezik Egerből az Agria "jóvoltából". Hát inkább hagyjuk, onnan normálisabb buszt is küldhettek volna...

Egy szép, sárga ajtós 260.43-assal búcsúzunk a városból. További állomásfotókkal most nem untatnálak Titeket.
 Célba vettük Ózdot, de útközben persze akadtak érdekességek.

Pl. Vadna határában a Coloros Kinglong, közvetlen DUD-974 kíséretében.
Putnokon betérünk a vasútállomásra, mert ha már arra járunk, miért is ne. JOB-687 éppen beszállított (aki nem tudná, ő az egyetlen fehér 256.44-es Borsodban), de mivel a fények nem voltak a legjobbak, így arról nem készült túl jó fotó.
De ha már vasútfotós kedvünkben vagyunk, legyen már meg a Napivonat.jpg., ennek fényében Bánhorváti vasútállomásra is benézünk. Itt már nagyobb sikerrel jártunk, a Szergejes teher mellett a szlovák vasúttársaság két Búvárját is megcsíptük egy nagyobb szállítmánnyal.

Íme az összkép.
A nap meglepetése azonban ezután érkezett. A vasútállomás melletti bekötőúton nem más várt minket, mint az ózdi kistérség többcélú társulásának Isuzu turkuáza Turquoise típusú autóbusza.

Ez pedig nem más, mint LNC-576. Éppen megcsíptük a nap utolsó sugarait az érkező felhők előtt.
Következő képünk pedig már az ózdi buszállomásról érkezik.

FLR-988, a Credo erről a vidékről is elmaradhatatlan kellék.
Maga a város egyébként tán az ország egyik legrondább, és leglelakottabb iparvárosa. Ezt valószínűleg a sok elhagyatott, jobb sorsára váró gyárépület teszi, mert a természeti adottságai egyébként nagyon szépek.

Buszállomási divatkép. A Tourismo nélkül akár egy '90-es évekbeli összkép is lehetne.
A fentebbi kép hátterében is látszanak a lelakott gyárépületek, és a háttérben kimagasodó szép dombok. Így egy képen a 280-assal még egész hangulatosnak is mondható.
Miután erre is kifotóztuk magunkat, utunkat a Kazincbarcika szélén található berentei bányák felé vesszük, ugyanis 2 körül érkezik ide néhány borsodos busz műszakváltásra, melyek nem térnek be a kazincbarcikai buszállomásra.

Útközben egy, a túráról elmaradhatatlan Regio, Sajóivánkáról. Enélkül a kép nélkül, nem világ a világ Borsodban. :D
Berentéhez időben érkezünk, még némi pihenő is marad az óóóriási eresztés érkezéséig.
Elsőként LWA-389 (ARC) érkezik Edelény felől, majd jön egy C56-os is, JMN-894 személyében. Nem sokkal később BHR-331 indul el Sajókazára.

Ezek után HYG-656 Tardonáról.
Végül pedig BHR-392 indul el Szuhafőre, és ezzel le is tudtuk az óriási műszakváltást. Szép lassan elindulunk hazafelé irányba, de Edelénybe még teszünk egy kitérőt.

Sajószentpéter határában a Kazincbarcika-Miskolc járat. A Conectók mellett azért jó néhány 280-as is megfordul eme forgalmas vonalon.
Edelényben is megörökítünk néhány hiányzót, ez a térség számomra abszolút sosemlátott. Noha a buszok jó része Miskolcról, illetve Kazincbarcikáról érkezik.

Számomra a két legérdekesebb kocsi a képen látható GJN-225-ön kívül még BRU-108 volt.
A fények itt is nekünk kedveztek, ahogy az a képeken is kivehető.

Edelényi záróképként JMN-963 érkezik Ragályról.
A településről sok jó nem mondható el, a fehér ember sajnos errefelé olyan ritka, mint a fehér holló.
A szemlélődés után most már tényleg hazafelé baktatunk, Tiszaújvárosba éppen a Jabil műszakváltás idejében érkezünk. Az meg ugye sosem unalmas, úgyhogy az utolsó fényeket kihasználva végigszedjük a műszakváltást.

Werner Reisen (szép magyar név, ugye?) hulladékával zárul képtárunk.
Ekkor még a buszok nagy részét a Borsod Volán valamint a Foot-car adta, de néhány hulladék már ekkoriban is fellelhető volt. Mára azonban már a Kékesbusz teljesíti a váltást, természetesen jobbnál-jobb, csupa minőségi autóbusszal.

Hát ennyi lett volna ez a szösszenet, a túra második napjával remélhetőleg hamarabb jelentkezem, mint ezzel!
Sziasztok!

2015. október 26., hétfő

Mezőföldi túra

Több, mint 2 hónap után jelentkezünk újra! Egy egészen friss, tegnapi túráról olvashattok a bejegyzésben.
Még tavasszal volt egy szolgáltatóváltás a térségben, a VT helyett a Buszrent szolgáltat a KNYKK alvállalkozójaként Fejér megye déli részén. Eddig nem igazán láttam erről sehol összefoglalót, így tegnap nekifutottunk ennek. Előzetesen 13 buszról volt tudomásunk, ami elég kevésnek tűnt a VT-s időkhöz képest.
Ercsiben kezdődött a nap, semmi extra, csak az egyik ex. német Conecto.
MZP-485 színesíti a szürkeséget
Ahogy az előző képen is látszik, reggel bizony elég nagy köd volt. Ennek még jobb példája lesz látható a következő képen.
Iváncsa, vasútállomás, MZP-486 elől, mögötte a 487
Maradjunk annyiban, hogy nem ért minket valami meleg fogadtatás a vasútnál, illetve a köd is szinte lehetetlenné tette a buszok keresését, így kicsit hamar távoztunk az Iváncsa-Besnyő-Adony bermuda háromszögből. Pár helyet megnéztünk, de normálisan nem volt lehetőség körülnézni, így innen több buszrentes kocsi nem lett meg, Adonyban még a napi VB befigyelt, de ennyi, Pusztaszabolcson sem volt semmi extra, csak a szokásos E95, meg egy műszakváltós 'liner.
Nagylókon viszont egészen jó termés volt, viszont ott már egészen más időjárási körülmények befolyásolták a fotózást.
Az Ikarusok helyett a Neoplan jelenti már a környéken a műszakváltós buszt. Illetve még valami, de azt majd kicsit később!
Sárbogárd a következő megálló, újabb Conecto. Sőt, erről eddig nem is tudtunk, ez így már 14, utólag pedig kiderült, hogy összesen 15 busz került a VT helyére. Szerintem ez is kevesebb, mint amennyi volt.
NBD-908, napi autodel nr. 1.
NBD-907, napi autodel nr 2. Ez egyébként norvég eredetű busz, a fehéreket egyelőre még nem tudni.

Sárbogárdon sem sok Ikarus maradt már, az Alba a KNYKK révén azért néhány C56-os van itt-ott, de amúgy a Conecto-k mellett Neoplanok és egyéb hulladékok vannak itt is.
Alsószentiván felé vettük az irányt, a menetrend alapján ott kellett lennie egy alvis kocsinak. Ott is volt. :)
Ez ismerős lehet sokaknak, nem friss beszerzés, az arculat is a régi.
Cece következett, ahol a vasútra csak ezért mentünk be:
Sajnos nem derült ki, hova jár.
Sőt, innen sem látszott, hogy miért kéne maradni. Viszont volt bent egy BZ is, amit elmentem megnézni, és onnan már látszott hátul eldugva valami. Valami, ami a menetrend alapján a napi egyetlen járatot viszi innen, Paksra. Aki követi a Kárpátbusz fb oldalt, már tudja a megoldást! ;)
CJF-052, a nap fogása. Pedig ugye pont nem DDKK-t lőni indultunk... Ez a szép ebben. :)
Innen Simontornyára mentünk, ahol a vasúton épp műszakváltás zajlott. Azaz nem ott persze, de éppen ott voltak a melós buszok.
MRA-510 a Hommtól.

Túránk előtt 2 nappal vette át a Denso műszakváltás egy részét a Homm. Így aztán sikerült lőnünk néhány eddig még sosemlátott Bovát, persze főleg ellenfényben parkolva...Összesen kb. 10 "új" Bova került a környékre, illetve még néhány korábban is hommos gép.
Következő megálló: Dég, Béke tér. Persze Dég egyéb utcáit is érintve.
Azért ez szexuális látvány.
De nem ezért mentünk oda, hanem egy újabb dolgozó alvis buszért.
NBD-902, Szabadhídvégről tart Sárbogárdra.
Lajoskomáromban sajnos csak egy kocsit találtunk, Szabadhídvégen és Mezőkomáromban meg nem volt semmi a Buszrenttől. Oké, egy dolgozott, de még egy harmadik kocsi kellett volna legyen valahol, egy nyári siófoki kép alapján az egyik piros Neoplan bújt el előlünk. Na mindegy, nem várhattuk, hogy egy nap alatt mindent kipipálhassunk.
Szintén régóta buszrentes már az FLX-227 is.
Egy darabig tehát nem találtunk semmi érdekeset, Nagyszokolyon azért megálltunk...
3 éve egy vonatpótláson még zöldek voltak azok a részei, amik most bordók... De ez ugyanaz a busz, de vajon az eredeti HMJ-525? Mindegy, szépnek szép. :)
Ozorán kerestük a következő buszt, csakhogy nem volt ott. Kezdtük beletörődni, hogy ez egy ilyen nap, pedig még a menetrend alapján is ott kellett lennie. Végül Igar-Vámszőlőhegyen találtuk meg.
NBD-906, a világ vége után pár kilométerrel...
Még két kép búcsúzóul, azért, hogy legyen Credo is, és azért, hogy egyértelmű legyen, van a Credo-nál is lejjebb, sokkal...
Ozora után érintettük Simontornyát, és már nem volt ellenfényes ez a csoda.
Nem tudom, és nem is akarom ezt kommentálni.
Ennyi lenne hát. Kis összegzésként; a 15 (?) buszrentes kocsiból 9 lett meg, számításaink szerint 12-nél több nem is volt kint aznap. Az őszi szünet is közrejátszott ebben, illetve szinte biztos, hogy a Buszrent kevesebb kocsival oldja meg a fordákat, mint a VT.
Másik konklúzió, de ezt tudtuk is előre, hogy ezen a környéken már nem nagyon érdemes Ikarust keresni, helyett viszont a nyugati szemét elárasztott mindent. Főleg a Neoplan és a Bova meghatározó, lőttem is most eleget ezekből...
Csak 28 kép, hamar a végére lehet érni, de talán a nagy része újdonság lehet sokaknak. Igaz, nem sokak ingerküszöbét éri ez el, nekem is csak alig... :)
Köszönöm a figyelmet!