2015. január 26., hétfő

Kalandozás a zöld-sárgák után

Halihó, sziasztok, meghoztam nektek 2015 első blogposztját!

Posztunk tulajdonképp a Hiányzók kergetése a legszebb megyében c. poszt folytatása, melyet itt olvashattok vissza. Bár a helyszín nem ugyanaz, de a túrát eredetileg 2 naposra terveztük a JMM blog szerkesztőjével, a második napra pedig Szabolcs megye még eddig fel nem tárt vidéke volt a cél. Ehhez képest kb. egy nap alatt bejártuk a megyét. :D
Itt jegyezném meg, hogy érdemes lesz majd a JMM blog posztját is elolvasni a túráról, ahol a többi képet is megtekinthetitek.

Szóval a második nap is korán indultunk, mivel igen sűrű volt az útiterv, kezdésként beugrottunk Mátészalkára, de előtte még persze megálltunk néhány helyen.

Mivel GKZ-542 végig előttünk ment, így kézenfekvő volt, hogy lekapjuk a buszt a hajdúsámsoni pályaudvaron.

Íme:
Hajdúsámson, autóbusz-pályaudvar, végállomás.

Nyíradonyban pedig rábukkantunk egy igen ritka 415-ösre is. A ragasztott ablak még rendben is van, de a kocsi lengőajtós valamint az eleje is igencsak tuning. Összesen egy szegedi fotót találtam róla a neten.

LJW-616-nak hívják Őtet.

Dirr, egy 200-as Setra! A helyszín még mindig Nyíradony.
Nyírbátor is útba esett, benéztünk hát a vasútállomásra.

Kár volt...
Végre megérkeztünk Mátészalkára is. Csak néhány perc tartózkodást engedélyezett itt szűk menetrendünk. A Lejla pékség által biztosított reggeli elfogyasztása, néhány rendszám és már indulunk is tovább.

Indulásra készen az egyik Kőrösös kölcsönkocsi.

Ha Szabolcs Volán, akkor az AutoSándor sem maradhat le a palettáról.
Befejezésként pedig egy helyijáratot is sikerült elcsípni, ami nem túl sűrű látványosság 'szalkán.

HCP-098 tart a Kalmár útra. Erről eszembe jutott egy személy, de ezt most nem részletezném. Nem sokan értenék. :D
Ja igen, a bónuszkép; érdemes figyelni a feliratot.

Tééényleeg??? Sosem gondoltam volna!!
 Most már tényleg indulunk. Nächste hält / Next stop: Vásárosnamény.
De előtte még a kötelező Autosanos falufotó Ópályiból, ha már így szembejött a renccám.

Ímhol a fotó. KUU-152 érkezik Szamoskérről.
Ez pedig már Vásárosnamény és a buszállomás. Nagyon kihalt egy környék, ott töltött időnk alatt (ami kb. 30-40 perc volt) tán ha 2 busz indult. Mondjuk lehet, hogy nem délelőtt 10-kor kellett volna ottjárni... :D De a fények legalább jók voltak.
A térség kocsijait egyébként a kisvárdai részleg adja, így van átfedés a 2 település állománya között.

FIY-465 a Vásárosnamény-Nyíregyháza járaton. Na, ő volt a kevés indulók egyike.
A következő rendszám FKF-577, akiről a későbbiekben annyit tudtam meg, hogy ezt a kocsit gyakorlatilag arra használják, hogy hó elején kirakják a buszállomásra és bérletet árulnak belőle, a többi időszakban pedig atomtartalékként funkcionál. Hanyadikán is voltunk? Ja, hogy 3.-án? Azt hiszem erre mondják azt, hogy hülyék szerencséje. :)

FKF-577 személyesen.
A tároló hátsó részén megbújt Autosan. Tényleg marha nagy mázlink volt a napállással.

NapIFA. 
Na jó, nehogy már pont az "úúújmagyarautóbúúúszt" hagyjuk ki a képek sorából.
Búcsúzunk 'naménytól és Kisvárda felé fordítjuk kormányunkat. Ennyi pont elég is volt belőle.
Egyébként Szabolcs megyéhez képest egész nyugis kis környék.

Kapáslövés Vásárosnamény határában. A kép jobb oldalán nyomokban a fordakocsink is megtalálható.
FSF-890 egyébként számomra meglehetősen sokat látott kocsi, még az egyik polgári Ikarus találkozón is részt vett. Tudomásom szerint Szabolcs megyében székel.

Ez pedig már Kisvárda, ahol szintén a buszállomást és környékét vettük célba.
Elsőként a néhány E94-esük egyike, GSZ-334 került a fotógépem elé.
A Szabolcs Volán egyébként méretéhez képest nagyon kevés E94-essel rendelkezik, csupán 5 darabot vásároltak, így ritkaságnak számít a megye útjain.

A többi volán társasághoz hasonlóan ők is helyközi járatokon használják az E94-eseket.
Időközben megérkezett a "gelka" is.

Szép a flottafénye.
Itt nem bérletárusításra használják a 260.43-ast. FKF-575 ugyan szintén tartalékkocsi, de vele elég sűrűn összefuthat az emberfia. Fotóztam már pl. Nyíregyházán is.
Aznap pedig éppen Baktalórántházára ment.
Itt 263.01-ben árulják a bérletet. Ugye, mennyivel másabb? :D

 

DUD-784 megy éppen a telephelyre.

Kisvárdán kb. 1-1,5 órát időztünk, még "uborkaszezonban" is egész mozgalmas az állomás és a kimenő persze naposajtós. Eddig nagy mázlisták vagyunk.

A kötelező kredó sem maradhat ki, ami éppen Vásárosnaményba megy. Még jó, hogy kocsival vagyunk. :)
Befutott Szabolcsveresmatról a nap egyik legjobban várt rendszáma, a Szabolcs Volán egyetlen zöld-fehér 263-asa is.

Ő lenne az, HBY-746. Hát nem szexi?
Hogy előző napi túránkat se feledjük, így a Borsod sem maradhatott ki a mai képtárból. JOB-709 általában a Sárospatak-Kisvárda fordát járja.

Nem volt ez másképp ma sem.
A nap eddigi első negatívumát is megéltük, ugyanis a kisvárdai üzem egyetlen csuklósáról, BRY-357-ről csak egy ellenfényes képet sikerült készítenünk, de ennyi veszteség még belefért.
Így hát azért nem olyan szomorúan, de elindultunk Záhonyba, hogy meglessük azt az 1 kocsit, ami oda tartozik, nehogy már pont az maradjon hiányzó.
Záhony közlekedéséről annyit érdemes tudni, hogy az ottani járatokat 1 szabolcsos kocsi szolgálja ki, amit egy C56-os és egy Autosan csinál felváltva. Nem is én lennék, ha nem pont az Autosant sikerült volna kifognom, ami egyébként az LGF-377-re hallgat.

Záhony elején, az ipartelep sűrűjében belebotlottunk egy indokolatlan O407-esbe is.
Záhonyban a vasút sem maradhatott ki, az Autosanos képet pedig nem publikálom, tudniillik Záhonyban már nem volt akkora szerencsénk a fényekkel, a sofőr pedig egy óriási tahó volt.

Egy magányosan vesztegelő TRAXX a vasútállomásnál, avagy napivonat.jpg
A nap utolsó célja pedig Nyíregyháza és azon belül is Sóstó.
Útközben persze betérünk Kisvárdára, hátha azóta érkezett valami újdonság.

Igen, érkezett.
Valahol útközben, Nyíregyháza környékén szembejött velünk az egyik Tiszás kölcsönkocsi is. A kötelező anyósülésről fotózott kép is letudva!
Indulása tovább Nyíregyházára, bár kishíján Kemecsén kötöttünk ki, mert Kisvárda-Nyíregyháza között legalább 4 helyen volt kitáblázva a település
Hát hiába, ahogy a mondás is tartja, minden út Kemecsére vezet!
És hogy miért is jöttünk Sóstóra? Mivel június elején volt esedékes a túránk, így gondoltunk eltöltünk egy délutánt az állatparkban állatpark mellett, hogy felfedezzük mennyire gazdag ilyenkor a parkoló és környéke maszekokban.
Azt kell mondjam, nem csalódtunk. :)

Kezdésként a hodászi önkormányzat 543-asa, GLD-143. Mázlink volt vele, érkezésünk után pár perccel már indult is.
A parkoló nem nyerte el a tetszésünket, mivel több kijárata is van, de hát na, osztódni még mi sem tudunk.

Közben azért egy LOL-713 is kibújt a gazosból.
Tehát úgy döntöttünk, hogy letáborozunk a Sóstói úti kórház előtt és megkockáztatjuk, hogy bebukunk néhány rendszámot, amik esetlegesen Kemecse irányába mennek ki. Őszintén szólva féltem, hogy a buszok 90%-a arra megy ki, mivel úgyis minden út oda vezet, de a szerencse ma tényleg a mi oldalunkon állt és a kocsik nagyjából 90%-a a város felé hagyta el a Zoo-t.

Kezdésként egy 1975-ös gyártású 211-es, mely elvileg egy biharnagybajomi maszeké. Hát azt hiszem ennek a kocsinak jópáran csókolommal köszönhetnénk.

Ha Nyíregyháza, akkor a Solaris sem maradhat le.
Azért is tetszett a hely, mert a sorban jövő maszekok mellett a helyi (és némi helyközi) is járt errefelé, így összekötöttük a kellemest a még kellemesebbel.

Hmm, az a bizonyos Mennyei Megyei, avagy a Tarpa SC. busza ezúttal iskolásokat hozott a kirándulásra.

Ismét egy helyi. CLD-270 érkezik a 8A-n.

Sandhoferék 200-as Setrája is elindult haza Nickelsdorfba Polgárra.
Tudtátok, hogy a Sandhofer egy ősi magyar családnév? Polgáron minden bizonnyal nagy birtokai vannak a Sandhofer családnak. De ha az nem is, akkor egy nagy kupac homokuk biztos.

Folytassuk tovább a sort:

Az első olyan maszek, amit már Budapesten is fotóztam.
Ismét egy ősmagyar autóbusz.

Érkezzen egy helyközi is, az azóta már selejtezett CCY-831, a Kőrös Volán kötelékéből. 
Éés a nap hulladéka címünk nyertese pedig nem más, mint LRZ-967, mely egy Steyr típusú autóbusz(?).

Ha hinni lehet a feliratnak, akkor a kocsi egy berettyói építőanyagokkal foglalkozó cég busza.
Miután a maszekok nagy része eljött, visszanéztünk a parkolóba, mely rendesen kiürült addigra, de azért tartogatott még 1-2 buszt, pl. ezt a patent állapotú 250-est.

- Elnézést, ez milyen busz, dízeles?
- Nem, eLeMeS.
Lassan indult a vonatom, így egy gyors körbefotó a buszállomáson és már indulok is.

A búcsúkép Nyíregyházáról.
Innentől aztán igénybe vehettem az Intercity, majd Füzesabonytól a sátoraljaújhelyi sebes minőségi szolgáltatását, végül Aszódtól már autóbusszal folytattam utamat.

Hát igen, méltó befejezése egy szerencsés napnak. Természetesen Neoplan helyett. :)
Hát így telt a nyár elejei látogatásom a messzi Keleten, mondhatni ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodtam!
Hamarosan érkezek egy újabb poszttal, addig is emésszétek ezt.
Sziasztok!